Két hete értünk haza Hermivel, a Camino Hungaró Budapest-Lébény közötti szakaszáról. Azóta sok minden megfordult a fejemben, az úttal kapcsolatban, és persze igyekeztem az pihentetni a meghúzódott achilles inamat, ami lassan javul de két hétig még biztos nem enged túrázni menni, legnagyobb bánatomra.

Mivel kevés információt találtam, az út előtt arról, hogy milyen kutyával végig járni a magyar utat, így szeretném most megosztani a tapasztalataimat, hogy mi hol tudtunk megszállni Hermivel, és hol fogadtak minket örömmel.

Mi a Budapest Zsámbék szakaszt júliusban csináltuk meg Hermivel két napban, itt Pátyon aludtunk az első nap végén, viszont a Szent Jakab Zarándokút oldalán ajánlott szálláson sajnos nem fogadnak kutyát, így végül mi a Gastland M1 Hotelben aludtunk, ahol nagyon örültek Herminek, még az étterembe is gond nélkül bemehettem vele. Ez kitérő volt ugyan az úttól, de sajnos Pátyon máshol nem fogadták Hermit.  

Zsámbékon végül nem aludtunk, viszont a Hegyalja Vendéglőben fogadnak kutyát, és nagyon finomat ettünk ott a második napunk végén Pátyról megérkezve. Herminek vizet is hoztak, és nagyon kedvesek voltak vele.

Tarjánban a Szent Jakab Zarándokszálláson fogadnak kutyát, de érdemes észben tartani, hogy van egy cuki kiscicájuk, aki cukin de pofátlanul megy boldogítania  fáradt zarándokokat. Hermi játszott vele, igazából, ő többnyire fél a macskáktól, mert általában nagyobbak, mint ő de ez egy részletkérdés. :D  Ha esetleg valaki nagyobb kutyával megy fontos figyelni, hogy  nehogy baj legyen belőle.

Tarjánról Tata felé Vértestolnán a templom előtt van egy Zöldség-gyümölcs vegyeskereskedés, ami vasárnap is nyitva van, ez volt az egyetlen, bolt, ahova vasárnap be lehetett menni, ide Hermivel a kezembe, beengedtek, így tudtunk egy kis hideg üdítőt, és egy kis friss gyümölcsöt venni, van a bolt előtt pad is, ahol rögtön el lehet fogyasztani a vásárolt elemózsiát. Innen mi Vértesszőlősön keresztül mentünk, ahol nem álltunk meg boltnál, vasárnap délután lévén minden zárva volt, így nem próbáltuk, ki hova engednék be Hermit. Tatán mi az Öreg-tó Hotelben szálltunk meg, ami a Kemping mellett van, ez kicsit drágább volt, mint a Kemping, viszont itt nem kellett felárat fizetni, hogy egyedül vagyok, míg a kempingben külön fizetnem kellett volna, hogy egyedül érkezem. Hermiért mind a két helyen külön árat számoltak volna fel, és mivel én szerettem volna saját vizesblokkot, így végül úgy döntöttem, hogy a SZÉP kártyám kibírja a pár ezer forintos többletköltséget, amit a Hotelre kell költeni. Arról nem beszélve, hogy végül kértem a Hotelben vacsorát és reggelit is, így nem kellett e miatt még elmennem. Hermit pedig itt is gond nélkül vihettem az étterem részbe. 

Tatáról Nagyigmándra Mocsán keresztül vitt az utunk, Mocsán a templom előtt van egy kisbolt, ahol be lehet vásárolni, Hermit is valószínűleg beengedték volna, de ide az egyik zarándok társunk ment be mert hamarabb ért a faluba, mint mi és már hideg üdítővel és barackkal várt minket. Nyuszi atya nagyon kedvesen fogadott minket, Hermit, és nagyon örült, hogy van, aki kutyával járja végig az utat. Nagyigmándon a Horváth Vendégházba tudtunk megszállni, mert ott fogadnak kutyust is. Ide teljesen elázva érkeztünk meg, a szállásadónk egy tündér volt, adott még pluszba hajszárítót is, hogy megtudjunk száradni Hermivel, mivel szegény kutyus is tiszta víz lett, a nagy viharban, ami elkapott minket. A szállásunk kényelmes volt, igazából külön ágya is volt Herminek, igaz, hogy ő inkább mellettem aludt szokásához híven. 

Nagyigmándról Kisbérre Etén keresztül vezetett az utunk, ahol megpihentünk a Tibi kocsmában, ahova nyugodtan be tudunk menni Hermivel, és kicsit megtudtunk pihenni. Innen indultunk tovább Kisbérre, ahol a Morvai Vendégházban szálltunk meg, itt volt két kutyus, akikkel Hermi neki állt játszani hiába voltak nagyobbak mint ő. Szerintem ez volt a legszuperebb szállásunk, legalábbis nekem ez nőtt a leginkább a szívemhez, itt volt Herminek egy külön ágya, de persze ő inkább bevackolta magát a hasamhoz. Itt volt centrifuga először így nagyon szuperül ki tudtam mosni mindent, és reggelre meg is száradtak a ruhák nagy része egyedül a rövid nadrágnak kellett még egy kicsi táskán utazós száradás. 

Kisbérről Pannonhalmára Kisbéren a pékségben nem volt kézben gond a kutyussal, és a mellette lévő padon zavartalanul el tudtuk fogyasztani a reggelinket.  Ászáron, álltunk meg először mert a többiek kávézni szerettek volna, így mi nem próbáltuk ki, hogy beengednek-e a boltba, mert én nem kávézok. Innen Bársonyosra mentünk, ahol nem volt az útvonalon bolt, így nem mentünk be sehova végül, csak megpihentünk a templom mögött az árnyékban, utána láttuk, hogy az út a falu végében egy árnyas játszótér mellett halad el, ahol vannak padok és asztalok, itt kényelmesebben tudunk volna pihenni, de ekkor már mindegy volt. Innen Tápon álltunk meg legközelebb, az Avar csárdában, itt is nagyon nagy örömmel fogadtak minket, főleg Hermit, nagyon tetszett nekik, hogy egy ilyen kiskutya mint ő végig csinálja ezt a hosszú utat. Végül megérkeztünk Pannonhalmára, ahol az Apátságba nem mehettünk volna be Hermivel, de nem is volt gond, mivel mire odaértünk már bezárt. A szállásunk a Família panzióban volt, a tulajdonos nagyon kedves volt, innen is nagyon kellemes élménnyel távoztunk, volt másik kutyus is a szálláson, de semmi gond nem volt belőle, pedig egy németjuhász volt. 

Pannonhalmáról Győrbe mi a Sokorón keresztül mentünk, és mivel ez pont augusztus 20. volt egy boltot sem találtunk nyitva se Pannonhalmán az útvonalon se a következő településen Écsen, az első nyitva lévő helyet Ménfőcsanakon találtuk egy Cukrászdát, ahova bemehettünk Hermivel, és pihenhettünk egyet, és fagyiztunk egy jót, a melegben. 

Győrben sajnos az ajánlott szállások közül egyik helyen sem fogadtak kutyát, így a Booking.com-on találtam egy szállást, ami egy utcányira van a Széchényi tértől, és egész jó áron volt, és Hermit is szívesen látták. Ez a Kertész Panzió volt, hangulatos kis szobánk volt saját fürdővel, és ha nem hajnalban indultunk volna, még reggelit is kaptunk volna, de ettől mi a korai indulásunk miatt lemondtunk. Itt kellett egy kis segítség a vacsorával, mert az útba esett kajálási lehetőségeknél nem lehetett bevinni Hermit, de voltak segítőkész zarándok társaim, így nem volt gond ez sem. Győr elején, egy kis vendéglőben megálltunk még egy hideg italra, ahol Hermivel nyugodtan bemehettünk, és leülhettünk:) 

Győrből Lébénybe egy falut sem érint közvetlenül az út, csak kitérővel lehet bemenni Börcsbe, mi nem mentünk be, mert előtte léptem rosszul egy kőre a töltésen, és egyre jobban fájt az achilles inam, szóval már csak az lebegett a szemem előtt, a csillagok mellett, hogy érjünk Lébénybe. Lébénybe már nem volt szállásunk, mivel eddig terveztük az utunkat, innen jöttünk haza nap végén Budapestre. Lébényben is bemehettünk a templomba is Hermivel, igaz ilyenkor ő a kezemben van mindig, egyébként, így nagyon elnézőek szoktak lenni, ha be szeretnénk menni valahova.

A haza útunk Lébényből Győrbe busszal volt, a buszon nem kell külön fizetni a kutyusért. Győrből vonattal terveztünk visszajönni, csak személyvonattal lehetett jönni, ugyanis az IC-re csak szállítóboxban lehet szájkosárral felvinni a kutyát, és a szállító táska, amiből szintén nem tud kijönni, nem jó, szájkosarat, pedig nem nagyon gyártanak az ő méretében, lehetne találni, de akkor erősen elkezdene a kutya Hannibal Lecterre hasonlítani… Szóval szájkosár nélkül utaztunk haza személyvonaton is Herminek is megvettük a saját jegyét, tudom ajánlani mindenkinek, hogy a MÁV saját mobil applikációján vegye meg a jegyet, mert így 10%-os kedvezménnyel lehet megvenni magunknak és a kutyusnak is a jegyet.

Összességében Hermit mindig szívesen fogadták, és meglepően sok helyre bemehettünk vele, sokkal szívesebben fogadták, mint Pesten szokták.  A templomokban is kézbe be lehet vele menni mindig, és a vidéki emberek sokkal nagyobb szeretettel fogadták a kutyust, mint amit eddig itthon tapasztaltam. 

Ezek voltak a szálláshelyek költségei, igazából csak Tatán és Pátyon kellett külön fizetnem Hermiért, máshol mindig benne volt az árban a kutyus is.

Ma el fogunk érni a végső úticélunkig, Lébénybe. Hatkor indultunk a szállásunkról, ami a Széchenyi tér mellett volt. Igazán jó volt Győrnek ezt a nyugodt alvó állapotát látni a tegnap esti nyüzsgés után. 

Az ébredező Győr utcáin végig haladva elhagytuk a várost, és rátértünk a hosszú töltésre, amin egészen Lébény előttig mentünk. Nem volt településünk, amit érintett volna az útvonalunk, így csak azt láttuk, hogy megy a töltés, és néha kanyarog. 

A töltés lényegében végig árnyék nélkül van, egy-egy fa nőtt már akkorára, hogy egy kis enyhülést adjon a napsütésben.

Felhő most egy pici foszlány volt csak, és a nap csak egyre jobban tűzött. Megnéztünk utunk során egy Radnóti emlékhelyet is, és átmentünk a M1-es alatt is, a híd lábán, a zarándokok üzeneteket hagynak, ott jártukról, mi is ezt tettük. Az enyém így hangzott: "Jó ha van úti célunk, de a végén úgyis csak az utazás számít igazán."

Mára már azért a lábunkat nagyon éreztük, nekem az achilles ínammal gyűlt meg a bajom a legjobban, így végül az utolsó pár kilométerre a bakancs a hátizsákba került, és szandállal búcsúztattam a mostani utamat. 

Hermi, ahogy melegedett a kavicsos út bekerült a táskába, így végül ő a mai nap nagy részét táskában töltötte, hogy nehogy megégjenek a kis túra tappancsai. � Dél tájban már nem volt elég a kalap sem, mert nagyon égetett a nap, így a multifunkciós strand kendőm előkerült a zsákból,  és csináltam magamból madárijesztőt, Hermi pedig jött a kendő alá. 

Lébény határában már kezdett kicsit kifogyni az erőm, de amikor megláttuk a Szent Jakab templom tornyot, újult erővel vágtam neki az utolsó kilométereknek. Nagy meglepetésünkre, pedig a határban két alpaka pihengetett. :D 

Végül aztán megérkeztünk a templomhoz, még nem tudom megfogalmazni pontosan milyen volt. Csak mosolyogtam, hogy megérkeztünk. Megnéztük a templomot, majd megkaptuk az igazolást, hogy végig jártuk az utat.ermi neve is oda került, hogy igazi kis zarándok kutyus lett belőle. Hoztam haza pár emlék tárgyat is, és rengeteg feledhetetlen pillanatot. Lehet, hogy ez volt az első zarándok utam, de úgy érzem, hogy nem az utolsó. :) 

Ma is korán indultunk, és a nappal együtt keltünk, mert mára is 27 km volt a terv, és egy kis hegymászás is lett benne  mert a Sokorói utat akartuk végigjárni. Igaz a reggeli pakolás következménye lett, hogy az egyik kulacsomnak a teteje eltört, így a kukában végezte, de legalább könnyebb lett a táskám.� 

Mivel Pannonhalmáról Écsre országúton mentünk át, Hermi reggel tovább pihenhetett a táskában. Sajnos se, Pannonhalmán se Écsen nem volt semmi nyitva, hála az augusztus 20-nak. Így nem lett Vikiéknek kávéja. Szegények csak délutánra jutottak az első kávéjukhoz, igazi hősök, hogy kávé nélkül megmászták a Sokorói-dombságnak egy részét. 

Mikor bevettük magunkat az erdőbe, korai volt az örömünk, hogy felszáradt már nagy részt a sár az erdőben. Mert persze volt sár, lehetőleg emelkedőn csak a kedvünkért, így bár gyönyörű lösz falak között vezetett az utunk, mégis inkább a figyelmünk azon volt, hogy ne törjük ki a bokánk.

Az erdő gyönyörű volt körülöttünk a legviccesebb része pedig egy óriási pocsolya volt, amin Hermi oda-vissza úszott egyet, biztos kimelegedett a sok rohangálásban, és jobb híján a pocsolya volt kéznél, vagyis esetében mancsnál.�

Az első célunk a Lila-hegyi kilátó volt, ahol pazar látvány nyílt a környező régióra, és megállapítottuk, hogy Pannonhalma már milyen messze van, de sajnos még Győr is messzinek tűnt. 

Innen Győrújbaráton keresztül Ménfőcsanak volt a következő állomás. Nagyon szép üdülő övezeti házak mellett mentünk el, kedvünk lett volna jó párba beülni, sziesztázni és gyönyörködni a kilátásban. 

Nagyon szép helyen voltunk, bolt, kávézó vagy kocsma viszont egy sem, így a pihenés még váratott magára. De ami mégfontosabb végre nem áztunk el, mert egy felhő sem volt az égen, így verőfényes napsütésben gyalogoltunk, és ma már nem az esőben, hanem a saját izadságunkban úszhattunk..�

Ménfőcsanakán végre találtunk egy nyitva lévő cukrászdát, így okozhattunk magunknak egy jó kis cukor sokkot.� Ettől újult erővel vágtunk neki a mai utolsó szakaszunknak az ártéren keresztül Győrben. Hermi a kényelmesebb verziót kapta ma, mert megint utazhatott, így ma több, mint 8 kmt utazott, de a 6. napon már megérdemli.� Én pedig nyertem plusz 3 kilót magamra, igazából mostanra már hozzászoktam a plusz súlyhoz, pedig így már jócskán az ideális táska súly felett vagyok. 

Az ártéren azért Hermi is jöhetett megint, és bár rohangált, azért ő is megérezte, hogy milyen meleg lett, hűsöltünk is a gáton Győr felé az út szélén az árnyékban, ahányan voltunk annyi felé döltünk a melegben..��

Ahogy beértünk Győrbe az első lehetséges helyre betértünk, egy hideg italra, mert a végén már motiváló zenét is indítottunk, hogy adja az ütemet, a melegben. 

Végre aztán beértünk Győr belvárosába, és mekiztünk egyet jutalmul a mai napunkért�

Kellemesen változatos, néhol kellemetlenül meleg és undok szúnyogokkal tarkított részeink voltak, pazar kilátással, és száradó utakkal. Az irányt megint szuperül tartottuk, kaptunk ma is kis segítséget, mire figyeljünk, Győrben is szuperül ki volt minden jelölve, köszönjük!�

Holnap indulunk tovább végső úticélunkhoz Lébénybe, napsütéses árnyékmentes napnak ígérkezik, így korán indulunk, amíg nincs olyan nagy meleg. �

Ma korábban keltünk, mert a mai volt a leghosszabb szakasz. 28 kmt írt a kiskönyvünk, végül aztán 31 km lett a vége a szállásunkra. Végre sütött a nap, és az előrejelzés szerint mára nem mondtak esőt. Reménykedtünk, hogy a megszáradt esőkabátokra nem lesz már szükségünk. Persze azért nem úsztuk meg teljesen, de azért határozottan javuló tendenciát mutatunk. �

Kisbéren keresztül indult az utunk, reggeliztünk egyet a pékségnél, és közben egy volt kollégámnak is segítettem távolról, ami kellemes meglepetés volt. Innen két tó között intettünk búcsút Kisbérnek, és Ászár fele vettük az irányt, ahol láttunk mini falut, igaz csak kerítésen keresztül, de ígyis elgyönyörködtünk benne. A helyi busz megállót egy kis időre itt is birtokba vettük, míg Viki és Jani ittak egy-egy kávét. 

A következő állomás innen Bársonyos település volt, ahova az ászári torony mellett vezetett az út minket. Innen tudtuk, hogy Lébény a végleges úticélunk már csak 71 km-re van. A következő szakasz gyönyörű tájon vitt keresztül, az idő is egyre szebb volt, és szárította az utakat, egyre kevesebb sáros szakaszt hagyva nekünk kikerülésre. Azonban a csípő horpaszomnál az izmok begörcsöltek, és hiába masszíroztam ki, és nyújtottam le kilométereken keresztül fájt. 

Mikor megérkeztünk Bársonyosra, jobb híján a templom mögötti kövekre ültünk le kicsit pihenni, utána vettük észre, ha végig megyünk a falun a hatában lett volna egy árnyas játszótér padokkal.. 

Hermi itt utazós jegyet kapott kicsit, hogy bírja végig, és mert felkéreckedett.. �

Pár kilométerig vittem majd kiszállt, és olyan jól kipihente magát, hogy utána Tápig rohangált közöttünk. Igazi kis hajcsár volt, ugyanis azt játszotta, hogy mivel volt hármunk között kb 50-60 méter, ahogy mindenki ment a maga tempójában, ő előre szaladt majd hátra ugatott, hogy menjünk már, majd vissza szaladt hátra újra ránk ugatott, és utána vissza előre, nem tudnám megmondani hányszor játszotta ezt el velünk...��

Táp előtt megpihentünk Tápszentmiklóson, ahol kaptunk egy kis jó tanácsot, hogy mire figyeljünk Táp és Pannonhalma között, az úton. Ezúton is még egyszer köszönjük a jó tanácsot, mindent elsőre megtaláltunk. � 

Ahogy indultunk volna tovább történt egy kis baleset velem, ugyanis a jobb térdkalácsom találkozott a fa asztal éles sarkával. Előtte is éreztem már azért a lábaimat, hiszem jó pár kilométer volt már az nap a lábunkban, de ez után csillagokat láttam.. Bekentem fájdalomcsillapító krémmel, összeszorítottam a fogam, és mentünk tovább Tápra, hiszen még jócskán volt hátra a napi kilométer mennyiségünkből. 

Tápon végre szerencsénk volt, mert akkor kezdett esni, mikor megérkeztünk az ottani fogadóba, fagyiztunk, és erőt gyűjtöttünk az utolsó szakaszhoz Pannonhalmáig. Útközben megnéztük, hogy hol áldották meg a magyarországi Szent Jakab utat. Persze itt kaptunk még egy kis nyári záport, de ezen már csak nevettünk. 

Az út Pannonhalmáig igazán hosszúnak tűnt, hiszen ekkor már 20 km felett jártunk. Hermi kapott egy kis fuvarozást az eső miatt, ami olyan jól sikerült, hogy 25 km után ő újra belekezdett a rohangálós játékába. Csak tudnám, hogy van annyi energia abban a pici kutyában… �‍♀️

Végül aztán csak megérkeztünk Pannonhalma elejére, és sajnálatos módon levendulát nem láttam, helyette azonban kaptam egy hegyet, amit így nap végén az apátságig, még megmászhattunk.. A térdem előre sírt, hogy mi vár rá.. De mit volt mit tenni ékes magyar tájszólások közepette nekiálltunk felmászni a hegyre...��

Hermi pedig.. �‍♀️�‍♀️�‍♀️

Nos, a Kisasszony folytatta a napi játékát hegynek fel majd le végül megint  fel.. csak azt sajnálom, hogy nem raktam pórázra, és hagytam, hogy felhúzzon..�� 

Mellékesen jegyezném meg a kilátás gyönyörű volt, abszolút megérte megnézni, és az apátság biztonsági őrétől még pecsétet is kaptunk. Annyira bele jöttünk közbe a felfelé menésbe, hogy pár lépcsőt is megmásztunk, hogy megnézzünk egy kápolnát. Ezt követően a lemenő nap fényeiben lefelé vettük az irányt a szállásunkhoz. 

Hosszú és fárasztó nap volt, de megérte, mert gyönyörű tájakat láttunk. Holnap pedig irány Győr és reméljük, hogy találunk nyitva valamit augusztus 20-án..��

Úgy indultunk el reggel, hogy esik, Herminek bekészítettem a táskát, és esőkabát-bakancs kombóban, neki vágtunk az útnak Kisbérre. A templomnál találkoztunk Vikivel és Janival, és együtt mentünk tovább. Az eső hol esett hol nem, de ez semmi volt a tegnapi viharhoz képest. 

Utunk első része beton úton volt, ahol minimális forgalom is volt, így Hermi megnyerte a táskáját. Szerencsére ma is mentünk el szélerőművek mellett, még ha nem is voltak olyan közel, mint tegnap, de olyan felhős volt néhol, hogy alig lehetett látni őket. Mire aztán kezdtük volna unni az aszfaltot, rá kanyarodtunk egy homokos föld útra. Innen kezdődött az izgalom, mert a tegnapi vihar, és a mai eső, bizony néhol iszaptengert csinált, de az egésznek adott egy süppedős matrac feelinget. Herminek persze könnyű volt, mind hárman irigyeltük, hogy átsuhan olyan részeken, ahol mi elsülyedtünk.

A szerencse azért mégis mellénk állt, mert lassan, és megfontoltan, de végül nem csak az eső állt el, de a nap is kisütött. Kirakhattuk a ruhákat a táskákra száradni.�

Na persze azért nem lehetett hosszú az örömünk, mert mikor Makkpusztához értünk elkezdett beborulni,és még az ég is megdörrent. Innen már csak pár kilométer volt Ete, a következő falu. Nem akartuk elhinni, hogy már megint.. �‍♀️ De ma szerencsénk volt, végre.☺☺ Bár elkezdett esni, de csak egy szimpla zápor volt, és elég volt az esőkabát, ami rajtunk volt.�

 Pedig már készültünk, stimmelt az akácfasor és a kukoricás is.. Meg kellett állapítanunk, hogy a tegnapi nap után más szemmel nézünk a kukoricásra..��

Ete templom tornya legalább akkora örömmel töltött el minket, mint tegnap Mocsáé. Így esővel kísérve, de bevonultunk a faluba, és meg is álltunk az első száraz ülőhelynél, ami egy busz megálló volt. Végre kicsit megpihenhettünk bakancsok lekerültek,mi pedig félig fekve a padra, és erőt gyűjtöttünk a következő úticélig, ami nem volt más, mint a helyi kocsma. �

Amíg megtettük a kocsma, és a köztünk lévő 750 méteres távolságot, a falu nagy részének a tudomására hoztuk, hogy megérkeztünk, Hermi ugyanis a környék összes kutyájával összeszólalkozott.. Hogy melyikük kezdte, azt már sosem fogjuk megtudni.. ��

 Végül a kávé, kóla és alkoholmentes citromos sör társaságában begyűjtöttük a pecsétünket, kinyújtóztattuk fáradt lábainkat, és tovább indultunk a mai szállásunkra Kisbérre.

Ez a szakasz múlt héten lett kijelölve, mert a régi már járhatatlanná vált, így a gpsek takarékra kerültek, és minden figyelmünket a  jelek keresésének szenteltük, kivéve Hermit, aki azzal volt elfoglalva, hogy csirkéket hajkurásszon a faluhatában, és rohangáljon közöttünk, mert neki erre még volt ereje...�

Fantasztikusan ki lett jelölve az irány, így gond nélkül haladtunk előre egészen addig míg az aszfaltot föl nem váltotta a homok és a föld. 

Hermi bekerült  táskába, mert nem akartam este fürdetni. De milyen jól  is tettem, hogy beraktam, ugyanis egy tanya mellett vitt az utunk, ahol szabadon is volt kutya, aki a nyomunkba szegődött, de megkötve is őrjöngött kettő a jöttünkre.

Kellemes meglepetésünk is volt, ugyanis két őzikét és egy nyuszit is látunk útközben, igaz a nyuszi szerintem nagyobb volt, mint Hermi de az részletkérdés..�

Még az utolsó kilométerre kaptunk egy kis esőt a napsütés mellé, de ez már igazán semmiség volt, az előzőekhez képest. 

Végül szerencsésen megérkeztünk a szállásunkra, és rendeltünk meleg vacsorát, tegnap ugyanis már minden bezárt, mire Nagyigmándra értünk. 

Centrifugánk is van szóval minden vizes-koszos ruhánkat kitudtuk mosni, szóval nagy az öröm. � 

Mostanra már több a megtett kilométerünk,mint ami még hátra van, mert már 101 kmt megtettünk szombat óta, amit érzünk is a lábunkba, de minden métere megérte.�

Holnap pedig irány a levendulák, egyik földje, Pannonhalma, remélem még látunk pár későn virágző bokrot.�

Végre újra bakancsban. A reggelt az Öreg-tó megkerülésével kezdtük,majd neki vágtunk a szántóföldeknek. Igazán vicces perceink is voltak, ugyanis elég gyakran találkoztunk vad kenderrel, és volt, ahol nagyobbak voltak a növények, mint én. Az illatfelhő pedig, ami jött belőle igazán átható volt..�

Aztán elértünk egy tó mellé is, ahol megpihentünk kicsit  és választani kellett melyik úton menjünk. Mi a rövidebb de sűrűbb aljnövényzetű utat választottuk. Akkor még nem tudtuk, hogy a sarasabbat is.

Az elején csak szimplán Dzsungel Jane-nek éreztük magunkat, lehet tényleg nem ártana az a machete karácsonyra, amit ajánlgatott Apu.��

De a bozótos után jött az izgalom, mert a sok eső bizony sártengert csinált az utunkból. Szépen óvatosan haladtunk előre, a túrabottal nézve, hogy hova lépjünk, amíg egyszer csak el nem tűnt a lábam bokáig a sárban..� onnantól indult a buli, ugyanis volt, hogy másképp nem lehetett menni, csak cuppogva a sárban. A szép száraz bakacs tiszta sár lett, de legalább a belsejébe nem folyt. Nem úgy Hermi lába, neki nem csak kicsi bakancsai lettek, hanem lényegében mind a négy lába teljesen fekete lett. �

De ő nagyon élvezte a dolgot, könnyű mondjuk, ha csak 3 kiló vagy és négy lábad van, ami stabilan tartson..� 

Végül aztán csak túl jutottunk rajta és stabilabb talaj került alánk, azonban a következő falu csak nem akart megjelenni. Már kezdtük, azt hinni, hogy azt is elnyelte a sár, amikor megláttuk a templom tornyot. Nem örültünk annyira még soha templom toronynak, mint akkor.�

Végre beértünk Mocsa faluba, ahol Jani már várt minket egy terülj-terülj asztalkámmal. Ugyanis ő előre ment boltba már, így pihegtünk ettünk-ittunk, és lefeküdtünk a földre kicsit nyújtani a lábunk. Közben pedig figyeltük az egyre sötétebb felhőket. Kaptunk pecsétet a plébánián, és terveztünk útra kelni mai célunkhoz Nagyigmándra, és elmenni a szélerőművek mellett.� Az előrejelzés azt mutatta, elkerül minket a vihar, így elindultunk. 

De mekkorát tévedett az az előrejelzés...�‍♀️�‍♀️�‍♀️

Végre láttuk már a szélerőművek propellereit, meg mellette a fekete eget, de csak mentünk tovább keresztül az M1es fölött is. Hiába voltam fáradt nagyon belelkesített, hogy végre el is mehetek a làbuknál nem csak az autóból látom őket. De a felhők nem voltak lelkesítők.. Minden ments várunk a szél volt, ami tőlünk el felé fújta a felhőket. 

Igen ám, de a szél megfordult…

Körülbelül 15 percünk volt, hogy beöltözzünk és felkészüljünk lelkileg arra, hogy már pedig most egy vihart kapunk a nyakunkba, a kukoricás mellett az akácfákkal szegélyezett földúton. 

Hermi Mocsától kezdve táskázott, pihentető célzattal, így csak az esőkabát és a szandál került elő, a bakancs pedig ment a biztonságos esővédős táskába. Az volt a logikám,hogy a szandálon átfolyik a víz, és nem szerzek egy halom új vízhólyagot, meg nem akartam megint teljesen eláztatni szegény cipőt. 

Felkészültünk, és mentünk tovább amíg lehetett. Először jött az orkán erejű szél, ami egy akácfás részen elég brutális, majd jött az eső is, itt döntöttünk úgy, hogy kimegyünk a kukoricásba, mert az nagyobb mint mi, a villám csak nem csap belénk itt, még jó, hogy amúgy körülöttünk mindenhol bazi nagy szélerőművek voltak, szóval reméltük, hogy azokat hamarabb találja meg a villám. Többnyire az akácfák ágaitól is védve voltunk. De az esőt azt telibe kaptuk, csak álltunk és tehetetlenül vettük tudomásul, hogy szarrá ázunk. Mert nem szorzott sokat az esőkabát, percek után már folyt mindenünkön a víz.. 

Ijesztő volt kint állni a viharban,ahogy a fejünk fölött dörgött és villámlott, lényegében minden fajta védelem nélkül, de így visszanézve meg vagyok magunkkal elégedve. Hermi nem félt kicsit sem, szerencsére semmi baja a viharral, amúgy sem, de kint sem zavarta csak az, hogy tiszta víz lett egy idő után. Én is nyugodt maradtam, és a végén kínunkban röhögtünk és énekeltünk.. mert azért utálatos dolog  amikor minden rajtad lévő ruhából facsarni lehet a vizet.. De hát ez ezzel jár, és amúgy sem vagyok cukorból, reméltem, hogy növök tőle pár centit, hogy meg lesz a 160 cm, de persze ez egy vágyálom csak...�‍♀️�‍♀️

Ahogy csillapodni láttuk az esőt, és a dörgést kicsit messzebbről hallottuk, elindultunk. Csak sajnos az út,amin eddig jöttünk időközben folyóvá változott.. megpróbáltuk az elején kerülni, de esélytelen volt így végül benne gázoltunk sokat. Volt még nagyjából 4 km hátra, szóval meneteltünk az esőben. Még egy kép erejéig is megálltunk, hogy legalább egy legyen a szélerőmű tövében… 

Keservesen hosszú volt az a 4 km végig esőbe földúton, de megcsináltuk becsülettel, utána pedig Herminek, és nekem is járt a forró zuhany. �

Izgalmas volt a mai nap, már a sárcsolyázás magas fokú művelése is elég lett volna, de ez a vihar.. életre szóló élmény marad. Hogy megfordult-e a fejemben, hogy inkább haza megyek ez után? Igen. De, hogy így teszek-e? Természetesen nem. � Egy "kis" vihar nem állíthat meg,szóval holnap vár minket Kisbér  és a következő 21,5 km, a mai 26,5 km után.�

Természetesen a bakancsok nem száradtak meg reggelre, így maradt a szandálom a mai napra. A Tarján és Tata közötti szakaszra azt írta az útikönyv, hogy közepesen hosszú, és a közepesnél kissé nehezebb nap. Esőt is jósoltak mára, még akár vihar is lehet alapon, és a legnagyobb szintkülönbséget is ma kell megtenni.. Szóval izgalmas napnak ígérkezett a mai is. 

A mai napra azt is írta a kiskönyv, hogy merj bízni a gondviselésben. Mi erősen szorítottunk, hogy szerencsénk legyen, legalább az időjárással. Ugyanis nem voltam teljesen egyedül ma Hermivel, mert csatlakoztunk két másik zarándokhoz, Vikihez és Janihoz. 

Utunk először egy kellemes emelkedőn vitt fel, ami jó kis ébresztő volt reggelre. Utána pedig bevettük magunkat az erdőbe egészen Vértestolnáig. Útközben megtanultunk sárcsolyázni, mert hiába voltak ám túrabotjaink attól mind hármunk cipője vagyis nekem szandálom új talp réteget kapott, és én akaratomon kívül megtapasztaltam milyen lenne ha nagyobb lenne a lábam.. �‍♀️Hermi pedig átment dalmatában fekete bakancsokkal, bár ez nem akadályozta meg abban, hogy ő tudott a legjobban átjönni a csúszós részeken..��

Végül kellemesen szárazabb részekre értünk, és megérkeztünk Vértestolnába, bementünk az egy szem nyitva lévő kisboltba hideg üdítőért, és Vikiéknek kávéért. Meglepő módon Hermi jöhetett velem a kisboltba, és még örültek is neki. A kisbolt előtt megvolt a pihi, és a pecsét szerzés, és végre a nap is sütött rendesen minket, hogy száradjanak a cuccaink. 

Innen a következő állomásunk a Kovácsi Rotunda, ahova a Gerecse második legmagasabb pontját megkerülve értünk el. Vagyis meredek hegyoldalon mentünk először tűző napon majd leereszkedtünk az erdőbe, hogy újra emelkedhessünk. De az idő kellemes volt, és száradtak a ruhák és a bakancsok.�

Mire elértünk a Rotundához  ettünk egy kis vadon termet szedret, és párszor kicsit kiköptük a tüdőnket. Hermi pedig boldogan rohangált hármunk között a hegyoldalakon fel-le… � Azonban a felhők is megjelentek sajnos és kezdett esőre állni. Innen két út vonalon mehettünk tovább, az egyik Baj településen vitt, de ez esőben nem annyira ajánlott,így maradt a Vértesszőlősön keresztüli út Tatáig. 

Innen jött a nem-szeretem-szakasz ugyanis a lefelé ereszkedő út murvás kavicsos igazi bokatörő út volt. (Spoiler, nekem csak nap végére rémesen fájt a bokám, és sírt a bakancsért, ami még mindig vizes volt) Persze ha már rossz út legyen egy kis eső is, még szerencse, hogy sűrű volt az erdő többnyire így először csak a táskák kaptak esőkabátot. Végül mi is, Hermi pedig jött a táskájába. 

 Nem esett szerencsére sokáig,de igazi kihívás volt Hermistől esőkabátos túl szandálba ereszkedni azokon a rémes köveken. 

De sikerült, és megérkeztünk Samu az előember otthonába, jöttünkre még a nap is kisütött, mi pedig megérdemelten pihentünk meg kicsit egy padon.

Utunk mai utolsó szakasza következett Tatáig, Hermi kényelmi szolgáltatást kapott, hogy biztosan bírja a következő öt napot, én pedig az utolsó öt kilométerre 3 kiló plusz súlyt...�‍♀️�‍♀️ 

Találkoztunk elárasztott aluljáróval, amit meg kellett kerülni és egy kóbor német juhásszal is. Itt nagyon örültem, hogy Hermi a táskában van, mert nem foglalkozott végül velünk. 

Azonban itt már azért szenvedtünk. 

Szeretem a túraszandálom, de nem erre a terepre lett kitalálva, fájt tőle a lábam, és még egy kis vízhólyagot is csinált nekem… Végül aztán csak, hogy valami javuljon Hermit kiraktam az utolsó 1,5 kmre.

Hogy az milyen jó érzés volt, hogy hirtelen 3 kilóval könnyebb lett a cipelni való…� így újult erővel, és mert Hermi elkezdett húzni(túlságosan is kipihente magát…�) beértünk Tatára és elfoglaltuk a szállásunkat. 

Külön öröm, hogy kaptam hajszárítót, így már szárazon várja a bakancsom, hogy holnap belebújjak, és meglátogassuk a szélerőműveket.

Az edzés programnak, amit 2019. novembere óta csinálok van egy zárt Facebook csoportja, ahol június közepén az egyik tag mesélte, hogy részt a THE CONQUEROR CHALLENGES Camino de Santiago Virtual Challange-en. Mivel már évek óta fogalkoztat az El Camino, és nagyon szeretek túrázni, nem volt kérdés, hogy legalább ezen részt veszek én is. Ha még az eredeti várat is magára. Aztán utána nézelődtem és felfedeztem a Szent Jakab Zarándok út oldalán, hogy már magyar szakasza is az El Camino-nak. 

Nem tudtam eddig, hogy az idei nyári szabadságommal mit szeretnék kezdeni, abban a percben, ahogy megláttam, hogy lehet Magyarországon is menni már tudtam, hogy idén én ezt fogom megcsinálni. Még pedig Hermivel, a máltai selyem kutyámmal együtt. Lesz olyan, ahol csatolakozik Párom is hozzánk, de lesznek, amikor egyedül megyünk. 

Ez nekem is kihívás lesz, egy részt nem csináltam még zarándoklatot, őszintén nem is vagyok vallásos, viszont ez az út, és maga az El Camino is, nagyon régóta csábít már. Másik részt, azért ekkora távot ilyen rövid idő alatt én sem tettem még meg. Hermi kölyök köra úta túrázik, de neki is felkészülést fog igényelni ez a zarándoklat. Így augusztusig szépen fokozatosan felkészülünk, erre az útra.

Budapest és Lébény közötti szakaszt szeretném megcsinálni, ami a Camino Hungaro része, menne egészen az osztrák Camino szakaszig, de addig mi most nem fogunk elmenni, majd legközelebb. Ez a 203 km kezdésnek tökéletes lesz. Az első 31 km-t júliusban szeretnénk megcsinálni Budapest és Zsámbék között, a maradékot pedig augusztusban, egy hét alatt. De addig még sok mindenen fogunk keresztül menni úgy érzem Hermivel. Erről olvashattok itt a jövőben.