Természetesen a bakancsok nem száradtak meg reggelre, így maradt a szandálom a mai napra. A Tarján és Tata közötti szakaszra azt írta az útikönyv, hogy közepesen hosszú, és a közepesnél kissé nehezebb nap. Esőt is jósoltak mára, még akár vihar is lehet alapon, és a legnagyobb szintkülönbséget is ma kell megtenni.. Szóval izgalmas napnak ígérkezett a mai is. 

A mai napra azt is írta a kiskönyv, hogy merj bízni a gondviselésben. Mi erősen szorítottunk, hogy szerencsénk legyen, legalább az időjárással. Ugyanis nem voltam teljesen egyedül ma Hermivel, mert csatlakoztunk két másik zarándokhoz, Vikihez és Janihoz. 

Utunk először egy kellemes emelkedőn vitt fel, ami jó kis ébresztő volt reggelre. Utána pedig bevettük magunkat az erdőbe egészen Vértestolnáig. Útközben megtanultunk sárcsolyázni, mert hiába voltak ám túrabotjaink attól mind hármunk cipője vagyis nekem szandálom új talp réteget kapott, és én akaratomon kívül megtapasztaltam milyen lenne ha nagyobb lenne a lábam.. �‍♀️Hermi pedig átment dalmatában fekete bakancsokkal, bár ez nem akadályozta meg abban, hogy ő tudott a legjobban átjönni a csúszós részeken..��

Végül kellemesen szárazabb részekre értünk, és megérkeztünk Vértestolnába, bementünk az egy szem nyitva lévő kisboltba hideg üdítőért, és Vikiéknek kávéért. Meglepő módon Hermi jöhetett velem a kisboltba, és még örültek is neki. A kisbolt előtt megvolt a pihi, és a pecsét szerzés, és végre a nap is sütött rendesen minket, hogy száradjanak a cuccaink. 

Innen a következő állomásunk a Kovácsi Rotunda, ahova a Gerecse második legmagasabb pontját megkerülve értünk el. Vagyis meredek hegyoldalon mentünk először tűző napon majd leereszkedtünk az erdőbe, hogy újra emelkedhessünk. De az idő kellemes volt, és száradtak a ruhák és a bakancsok.�

Mire elértünk a Rotundához  ettünk egy kis vadon termet szedret, és párszor kicsit kiköptük a tüdőnket. Hermi pedig boldogan rohangált hármunk között a hegyoldalakon fel-le… � Azonban a felhők is megjelentek sajnos és kezdett esőre állni. Innen két út vonalon mehettünk tovább, az egyik Baj településen vitt, de ez esőben nem annyira ajánlott,így maradt a Vértesszőlősön keresztüli út Tatáig. 

Innen jött a nem-szeretem-szakasz ugyanis a lefelé ereszkedő út murvás kavicsos igazi bokatörő út volt. (Spoiler, nekem csak nap végére rémesen fájt a bokám, és sírt a bakancsért, ami még mindig vizes volt) Persze ha már rossz út legyen egy kis eső is, még szerencse, hogy sűrű volt az erdő többnyire így először csak a táskák kaptak esőkabátot. Végül mi is, Hermi pedig jött a táskájába. 

 Nem esett szerencsére sokáig,de igazi kihívás volt Hermistől esőkabátos túl szandálba ereszkedni azokon a rémes köveken. 

De sikerült, és megérkeztünk Samu az előember otthonába, jöttünkre még a nap is kisütött, mi pedig megérdemelten pihentünk meg kicsit egy padon.

Utunk mai utolsó szakasza következett Tatáig, Hermi kényelmi szolgáltatást kapott, hogy biztosan bírja a következő öt napot, én pedig az utolsó öt kilométerre 3 kiló plusz súlyt...�‍♀️�‍♀️ 

Találkoztunk elárasztott aluljáróval, amit meg kellett kerülni és egy kóbor német juhásszal is. Itt nagyon örültem, hogy Hermi a táskában van, mert nem foglalkozott végül velünk. 

Azonban itt már azért szenvedtünk. 

Szeretem a túraszandálom, de nem erre a terepre lett kitalálva, fájt tőle a lábam, és még egy kis vízhólyagot is csinált nekem… Végül aztán csak, hogy valami javuljon Hermit kiraktam az utolsó 1,5 kmre.

Hogy az milyen jó érzés volt, hogy hirtelen 3 kilóval könnyebb lett a cipelni való…� így újult erővel, és mert Hermi elkezdett húzni(túlságosan is kipihente magát…�) beértünk Tatára és elfoglaltuk a szállásunkat. 

Külön öröm, hogy kaptam hajszárítót, így már szárazon várja a bakancsom, hogy holnap belebújjak, és meglátogassuk a szélerőműveket.